A tekintetből még egy „laikus” is sok mindent levon. Ha szúrós szemmel néz ránk feljebbvalónk, ha összevonja szemöldökét, ha farkasszemet mereszt ránk, akkor már sok jóra nem számíthatunk a folytatást illetően. A testbeszédben jártasabbak azonban többet is megtudhatnak. Elég, ha csak a kezekre koncentrálnak.

Az összekulcsolt kezeknek például nem túl kedvező a megítélése. Frusztrációs gesztusnak nevezik, ami annál problémásabb, minél feljebb történik a kulcsolódás. Így az arc előtt keresztezett kezek nem sok reményre adnak okot, viszont az asztalon nyugtatottak ígéretesebbek lehetnek.

A testbeszéddel foglalkozó szakemberek óva intenek attól, hogy egyetlen gesztus alapján alkossunk ítéletet. Mint szavakban a mondatok, csak csoportosan értelmezhetőek, abban az összefüggésben, ahol megismerjük őket. E szabály alól egyetlen kivétel van, a toronysisaknak nevezett kéztartás (az ujjak egymáshoz illesztése, háromszöget alkotva). Lehetne „főnökkéz”-nek is nevezni, ugyanis a megfigyelések szerint alá-fölérendeltségi viszonyban használatos a leggyakrabban, a főnökök egyik kedvelt póza (a széken való hátradőlés mellett). Ezáltal szavak nélkül adhatják beosztottjuk tudtára „feljebbvalóságukat”, s nyomatékosíthatják uralkodói státuszukat.

Ha mindennek tetejében a két karját is összefonja a háta mögött, oly módon, hogy egyik kezét a másik tenyerével karolja át, akkor semmi kétségünk nem maradhat arról, hogy „ki az úr a háznál.” Talán nem véletlen, hogy az angol királyi család több tagja is előszeretettel alkalmazza ezt a gesztust.
Az már csak hab a tortán, ha időnként a hüvelykujját is gallérjába vagy zsebe fölé biggyeszti, lehetőleg jó látható helyre. A hüvelykujj az erőfölény fitogtatására szakosodott testrész. A tenyérjósok is abból következtetnek gazdájuk jellemére és erejére.

Mindezek a mozdulatok persze származhatnak éppen kollégáktól is. Ha hozzánk fűződő viszonyukat szeretnénk behatóbban megismerni, akkor figyeljük meg tüzetesebben őket.

Ha valamelyikük például túl gyakran néz el mellettünk, vagy vakargat az arcán-fején egy pontot, esetleg folyamatosan kifordul, vagy elfordítja lába fejét, ha velünk találkozik, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem tartozunk kedvencei közé.

Az sem éppen kedvező ránk nézve, ha kollégánk felénk közelítve folyamatosan  mappát szorít magához, jó erősen, kezeit keresztezve, s feltűnő következetességgel betartja a három lépés távolságot. Ez a térszimbolika nyelvére lefordítva annyit tesz, hogy az ún. szociális zónát, ami tisztes távolságot biztosít a két fél között, nem hajlandó átlépni.

Nagyon sokat árulkodik az is, hogy néz ránk munkatársunk. Ugyanis minél nagyobb háromszöget fog be az a távolság, amit arcunkon megtesz, annál biztosabbak lehetünk jó szándékú közeledési szándékaiban. Legkedvezőbbnek az ún. OK nézést ítéli meg a szakirodalom. Ugyanis minél érdekesebb valaki számunkra, annál jobban felé fordulunk, teljes testünkkel. Ebből következően pedig nem csak az orrára, hanem a köldökére is irányul figyelmünk.

Ez persze fordítva is igaz. Ha valakit barátságunkról akarunk biztosítani, akkor sokat segít ez a metakommunikációs eszköz. Amennyiben még az amerikai „keep smiling!”-ként elhíresült mondást (és gyakorlatát) is magunkévá tesszük, akkor könnyebbé válhatnak emberi kapcsolataink. (Forrás: fokuszbanano.hu)