Teljes köru pénzügyi tanácsadás Biztosítási tanácsadás
Pajzán Percek
2010-07-08 12:00:00
Mit tegyünk, ha nincs kedvünk hozzá?
Ha nincs kedvünk a szexhez, akkor nem szabad tettetnünk. Ugyanis egy idő után megölheti vágyunkat és barátunknak sem fog jól esni a hirtelen változás. Jobb, ha megmondod az igazat. Nem más ez, mint tisztelet párunk és önmagunk iránt.
Igen ám, de sok esetben a színlelés segíthet is a vágy ébredésében. Ha kezdetben talán nincs túl sok kedved a dologhoz, de a színlelést játékként, a fantáziád megnyilvánulásaként képzeled el, bizony besegíthet: feléledhet a vágyad. Az eltúlzott mozdulatok és hangok, a vágy és az izgalom felfokozott megjátszása a vágy megszületéséhez vezethet a szexológusok szerint is.
Ezt már nem is nevezhetjük színlelésnek: játék ez a javából. Amikor úgy csinálod "mintha", az valódi becsapás, mert miközben megjátszod a teljes gyönyört, a legyeket számolod a plafonon. És ha néha-néha akkor is belemész a szeretkezésbe, amikor nem igazán vágysz rá, azzal tulajdonképpen a párodnak szerzel örömet, és az ő örömét valamilyen módon te is örömnek érzed. Mert ha nem is földrengés erejű orgazmusról van itt szó, azért valamiféle kielégülés, elégedettség érezhető. Tudomásul kell venni: nem minden szeretkezés rázza meg a világot!
Minél kevésbé vágysz a szeretkezésre, minél elégedetlenebb vagy a helyzettel, annál jobban színleled a gyönyört, így társad meg van győződve arról, hogy a szexuális kapcsolatuk tökéletes. Téved, de erről ő mit sem tud. A vágy hiánya nem csupán a szexuális élet elégtelenségéből származhat, hanem egészen más jellegű problémákból is. A szex a párkapcsolat színpada: ha a párkapcsolatban valami rosszul működik, ha a nőnek vagy a férfinak sérelmeik, fájdalmai vannak, az elsősorban a szexuális életben jelentkezik.
Sok nő panaszkodik, a vágy hiányát érzi, mert szexuális kapcsolatuk nem úgy alakul, ahogy ők szeretnék. A férfiak ebből a szempontból sokkal egyszerűbbek: az ő számukra a szeretkezés "higiéniai kapcsolat" elsősorban, de a nők ennél sokkal bonyolultabban élik meg a szerelmes együttléteket. A kielégítetlenség nem felfokozza, hanem éppen ellenkezőleg: teljesen kioltja a vágyat. A szexuálisan nyitott, vágyódó nő megkap mindent, amit szeretne, amit kíván – az ágyban.
Tehát jobb megmondani az igazat? Persze! Ne színlelj vég nélkül! Érthető, ha nem vagy elfogadó és befogadó, ha sérelem ér, ha megbánt a másik. Lehetsz fáradt, elkeseredett, szomorú. Ilyenkor egy simogatás, egy gyertyafényes vacsora vagy egy könyvvel töltött este sokkal gyógyítóbban hat, mint a szex. Ez teljesen normális. A lényeg, hogy megtanulj egyszerűen és "cinkosan" nemet mondani. Nem bántásból, nem elutasításból: hanem magad miatt.
Ne felejtsd el azt sem, hogy ha néha nemet mondasz, akkor az igened őszintébb lesz! De ne gubózz be teljesen: adj néha esélyt a vágynak! Ha nem is lobban fel azonnal, a simogatások, összebújások feléleszthetik benned a tüzet. Ne szégyelld érzéseidet! Engedd magad babusgatni... Hadd éledjen fel a szerelem a testedben, engedd, hogy a másik vágya szárnyakat adjon és magával ragadjon!
mysql_db_query("magazin-odu","UPDATE hirek SET hits = hits+1 WHERE id =".$_GET['cikk_id']." LIMIT 1 ;") or die("Hits hiba: ".mysql_error()) ;
$sql="SELECT hits FROM hirek WHERE id=".$_GET['cikk_id']." ";
$result=mysql_db_query("magazin-odu",$sql) or die (mysql_error());
list($hitsem)=mysql_fetch_row($result);
$hitsem = $hitsem + 280;
?>
Ezt a hírt eddig echo $hitsem;?> alkalommal olvastátok.
(eddig 0 hozászólás)
Kérlek írd meg a véleményedet, hogy ebben a rovatban mit szeretnél látni, vagy csak egyszerűen mond el a véleményedet erről a cikkről!